PESTI SRÁCOK EMLÉKPARK: Ilyen volt nőként élni az ’50-es években (VIDEÓ)

Emlékpark

Szeptember 20-án megnyitotta kapuit Józsefvárosban a Pesti Srácok Emlékpark, ahol a látogatók ’56 ismert és ismeretlen hőseinek mindennapjaival találkozhatnak. A „Pesti Srácok Parancsnokságon”, vagyis a rendezvénysátorban ingyenes, a témához kapcsolódó filmvetítések, előadóestek, történelmi és színházi előadások, könnyűzenei klub koncertek lesznek napról- napra október 23-ig.

Az első hét első napján a vendégek az ’50-es években élő nők helyzetével, a korszakra jellemző gasztronómiai fogásokkal és szexuális szokásokkal ismerkedhettek meg. Szeptember 20-án mutatkozott be a Retrofőzés programsorozat, amelyben Nemes Nóra, a nosalty.hu gasztroújságírója hiány- és ínségételeket készít, közben azok történetéről mesél. „A háború utáni nemzedékeknek nagy gyakorlatuk volt már abban, hogy kell és lehet válsághelyzetekben vagy egy hiánygazdaságban minden nap meleg ételt tenni a családi asztalra. Paraszti hagyományokból, gondos háziasszonyi spórolásból állt össze az a rutin, ahogy az ötvenes évek súlyos hiányait és jegyrendszerét próbálták túlélni a korban divatos és gyakori ételek közül néhány (például a krumplistészta, hamis gulyás) máig népszerű maradt, mások eltűntek.” 

Amíg készült a retrofogás a Pesti Srácok Emlékpark „konyhájában”, addig Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató mesélt az érdeklődőknek. Előadása a Szex, abortusz, női szerepek az ötvenes években címet viselte, így a keveset kutatott területtel számos érdekes tényével ismerkedhettek meg a látogatók.

[easy_youtube_gallery id=vSL67ib9PQo cols=1 ar=16_9 thumbnail=sddefault]

A Retrofőzés programsorozattal a további időpontokban találkozhatnak a Pesti Srácok Emlékparkban:

  • 2016. október 2. vasárnap 17:00
  • 2016. október 18. 17:00
  • 2016. október 19. 17:00

A videót készítette: Szabó Fruzsina és Tihanyi Rita/PS, fotó: Horváth Péter Gyula

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük