„Jobb, mint otthon” – Bárok, kocsmák, népbüfék a háború utáni Budapesten

Budapest 2016-ra megkérdőjelezhetetlenül a kocsmák, bárok és különböző szórakozóhelyek fővárosa lett, amelynek egyik ékes bizonyítéka a partiturizmus. Kevesen tudják viszont, hogy a szórakoztatóiparnak nagy múltja van a magyar fővárosban, a kávéházi élet már a 30-as években is virágzott, sőt, sokan alternatív munkahelyként, vagy családi találkozóhelyként használták ezeket az egységeket. Havadi Gergő, szociológus a Pesti Srácok Emlékparkban mesélt arról, hogy hogyan mulattunk a kommunizmus idején. Összefoglaló, dióhéjban. 

DEZSE BALÁZS – 061.hu

Társadalomtörténeti közhely, hogy a kávéház nagyvárosi és egyszersmind polgári intézmény, éppen ezért gyakran használták rájuk a “jobb, mint otthon” szlogent. Ezt annyira komolyan gondolták, hogy sokan alternatív munkahelyként, illetve családi találkozók helyszíneként tekintettek ezekre az intézményekre.

A hanyatlás kora

A nagy változás a világgazdasági válság hatására következett be, amikor hirtelen nagyon sok ilyen hely tönkrement, a 30-as években ennek eredményeként pedig sok kisebb helyiséget nyitottak, így alakult ki az eszpresszók intézménye, ami tulajdonképpen egyenes út volt a kocsmák elterjedése felé. Mondhatni ez a történet kezdete.

A háború után

A következő nagy változás a második világháború után történt: 1945 végén, illetve 1946 elején, amikor a romok eltakarítása közben újra “megkezdődött az élet”, és párhuzamosan beindult az államosítás is, amely az egész szegmenst érintette. 

33721
Fotó: Fortepan

Élénkítőprogram és képzések helyett az üzemi étkeztetést próbálták egy magasabb szintre emelni, ami azt jelentette, hogy kötelezővé tették az egységek számára, hogy ebben a formában lássák el a dolgozókat. Ennek azonban, mint utólag kiderült gazdaságilag nem volt meg az alapja és a vendéglősök érdekei is mást kívántak. Ettől függetlenül persze így kellett lennie. A körülmények együttes hatására a vendéglátóipari egységek közönsége is megváltozott: míg a régi kávéházkultúrában hatalmas szerepe volt a polgárságnak és az itt élő zsidóságnak, később inkább a tömegek bevonzása volt a cél. A vezetés úgy gondolta, hogy aki szórakozik, az nem azzal foglalkozik, hogy éppen kit visznek el éjszaka a szomszédból. 

Az alkohol öl, butít, de „tervteljesít”

A szorgalmas munka eredményeként az ötvenes években már csak a helyek 10 százaléka volt az amely étteremként, illetve a klasszikus értelemben vett vendéglőként funkcionált, a korábbi 35 százalékhoz képest (40-es évek eleje), ez pedig egyértelműen jelzi, hogy a vendéglátás az italfogyasztás felé tolódott el. Ekkor jelentek meg a “hodályoknak” nevezett ivók, amelyekre egyre több ember tartott igényt. Ezt a titulust ráhúzták a korszak egyik meghatározónak tartott helyére, az Ilkovicsra is, amelyet egy időben sokan megpróbáltak kriminalizálni (ennek oka valószínűleg az, hogy az 56-os forradalom kitörésekor sok pesti srác itt gyülekezett). 

50378
Fotó: Fortepan

Erre a korszakra tevődik az olcsó égetett szeszek gyártása, elterjedésük az alkoholizmus megjelenését vonta maga után. Az igények kielégítése érdekében az olcsó égetett szeszek gyártása is felpezsdült, illetve köztudatba került a népszerű szlogen, mely szerint “az alkohol öl, butít, de tervteljesít”. A rendszer nem különösebben harcolt a szenvedélybetegség ellen, inkább az eladások növelésére próbálták ösztönözni a vállalatvezetőket, mondván, ezzel mindenki csak jól jár. 

Politikailag fertőzött

Bizonyos helyeket politikailag megbélyegeztek, mert abban látták túlélni a polgári szokásokat, mint például a borravaló intézményét, a kártyajátékokat, illetve a különböző szórakozási szokásokat. Ezeket a helyeket, ahol köztudottan ilyen “bűncselekmények” történtek azokat jellemzően az iparengedélyek megvonásával büntették, vagy lefoglalták és állami kézbe helyezték. Ez sokszor csak ideig-óráig működött, mert nem tudták gazdaságosan működtetni az intézményeket így be kellett azokat zárni. 1952-re az egységek 70%-át bezárták. 

5320
Fotó: Fortepan

1952-re húsz egység kivételével a teljes szektort államosították (5920 egységet), 1956-ig viszont lassú növekedésnek lehettünk tanúi. Ekkor Budapesten újra engedélyezték a vendéglők üzemeltetését, abban a formában, hogy a tulajdon állami maradt, de a vendéglátósok kibérelhették szabad kasszás elszámolásban. Ez persze csak akkor valósulhatott meg, ha a korábbi üzletvezetőket nem internálták. Ezzel az ellátási nehézségeken szerettek volna javítani, de a növekedés ellenére ez még mindig alacsony szinten maradt. 

A korszak elitje a múltban élt

A korszak hatalmi elitje a történtek ellenére inkább a 30-as évek hedonizmusát elevenítettek fel. Olyan vendéglátóipari egységekben gyűltek össze, amelyek számukra valamiért fontosak voltak, ilyen volt a Gundel, a Rózsadob étterem, a Béla Király úti pártüdülő, vagy a Margitszigeten található szálloda étterme, illetve annak különtermei. 

A kocsmák, mint stratégiailag fontos objektumok

Érdekes volt az is, ahogy a korszakban a szórakozóhelyekhez hozzáálltak: egy 1955-ös rendőrségi útvonalbiztosítási tervezetből kiderül, hogy az ivókat borzalmas helyeknek tartották, mindegyiket nyilvántartották és szimplán csak “objektumoknak” nevezték őket. A csepeli Vasmű étterem, ahova a korszak munkásai jártak például a legfertőzöttebbnek tartották, a jelentésekben az áll, hogy sok csavargó, bajkeverő, szajha jár le, akik botrányokat okoztak. Bizonyos időpontokban, például külföldi politikusok látogatásakor ezeket biztonsági okokra hivatkozva bezáratták. Az akciókat hadműveletnek nevezték és esetenként több száz rendőrt mozgósítottak.

Vezető kép: Fortepan

A programokat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. 

Davaj-gitár és Pesti Srácok – Két kötelező Stefka-dokumentumfilm 1956-ról – Vetítés 23-án az emlékparkban!

Október 17-én mutatták be a Corvin Filmszínházban a Stefka István rendezte Nem vallott, eltemetve…, valamint a Fehérballonos címet viselő dokumentumfilmeket. Stefka István, a PestiSrácok lapigazgatójának két 1956-ról szóló alkotása olyan személyes történeteket dolgoz fel, amelyek inspirációk lehetnek a következő generációknak és elgondolkodtatnak azzal kapcsolatban, hogy vajon mi is megtennénk-e ugyanezt a hazánkért. A Nem vallott, eltemetve… október 23-án a Pesti Srácok Emlékparkban, a Horváth Mihály téren is megnézhető 17 órakor. Utána a kreatív dokumentumfilm fő alakjával, Dózsa László színművész-szabadságharcossal közös gyertyagyújtásra hívjuk a Tisztelt Olvasóinkat az emlékpark barikádjaira.

A Nem vallott, eltemetve… című 54 perces dokumentum-játékfilm Dózsa László színművész, egykori Pesti srác, ötvenhatos forradalmár majdnem tragédiába fordult életét mutatja be, míg a Fehérballonos az október 25-ei, Véres csütörtök, a Kossuth téri vérengzés okait, történéseit, máig rejtélyes hátterét próbálja feltárni a szakértők, valamint a szemtanú visszaemlékezésével.

Stefka István portréfilmje Dózsa Lászlóról NEM VALLOTT, ELTEMETVE filmbemutató 2016.10.18. Fotó: Horváth Péter GYula
Stefka István és Dózsa László a filmbemutatón. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A két film díszbemutatóját Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere nyitotta meg, aki az alkotások méltatása mellett az 1956-os forradalomról is megosztotta a gondolatait. Kocsis Máté hangsúlyozta: 

„A mi generációnk felelőssége, hogy hatvan év múlva is ugyanígy emlékezzünk az 1956-os forradalomra, mint ma, és a gyerekeink, unokáink is tudják, hogy kik voltak a Pesti Srácok, kik voltak az 1956-os hősök.”

Stefka István portréfilmje Dózsa Lászlóról NEM VALLOTT, ELTEMETVE filmbemutató 2016.10.18. Fotó: Horváth Péter GYula
Kocsis Máté szerint a mostani generáció felelőssége, hogy gyermekeink, unokáink mit tudnak majd 1956-ról. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Stefka István Nem vallott, eltemetve… című alkotását október 23-án, vasárnap 17 órától ingyenesen tekinthetik meg a VIII. kerületi Horváth Mihály téren a Pesti Srácok Emlékparkban. (A szeptember 20-án nyílt emlékpark programjai itt érhetőek el.) A filmvetítés után szerkesztőségünk szeretettel várja Önöket a Pesti Srácok Emlékpark barikádjainál közös gyertyagyújtásra, ahol Dózsa Lászlóval közösen tisztelegünk az 1956-os szabadságharc forradalmárjai előtt.

A Nem vallott, eltemetve című filmet készítette: Stefka István- producer- rendező, Csurka Dóra- forgatókönyvíró, dramaturg, Kerekes András- operatőr, a játékfilmes betétek rendezője, Zsalakó Réka- gyártásvezető, Bartha Zoltán- vezető operatőr,   Zsalakó Balázs- operatőr, Sándor Csaba – zeneszerző, Török Ferenc- vágó

Szereplők: Dózsa László, Varga Ádám, Tóth János Gergely, Szabó Fruzsina, Tzafetaas, Jásdi Balázs

A fehérballonos: Stefka István- producer- rendező, Csurka Dóra- forgatókönyvíró, Kerekes András- operatőr, vágó, Bartha Zoltán és Zsalakó Balázs- operatőr, Zsalakó Réka- gyártásvezető, Sándor Csaba – zeneszerző, Török Ferenc- vágó

Szakérők: prof. dr. Jobbágyi Gábor, dr. Kahler Frigyes

Szereplő: Nagy József Mihály- szemtanú, Donner Boldizsár

Narrátor: Fazekas Zsuzsa

A filmek Stefka István, Ötvenhat lövészárkai című könyvének alapkutatásaira, 56-os interjúira épültek.

A Fehérballonos című film megjelenését az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság, a PestiSrácok.hu, az OIKOSZ Alapítvány, a Földművelésügyi Minisztérium, az Országgyűlés Sajtóirodája, Gere Tamás & Zsolt, valamint a CBA és Príma támogatta. A Nem vallott, eltemetve című alkotást az Erzsébet-utalvány Forgalmazó Zrt., a PestiSrácok.hu, az OIKOSZ Alapítvány, Gere Tamás & Zsolt, valamint a CBA és Príma támogatta.

A videót készítette: Tihanyi Rita és Dezse Balázs
Fotó: Horváth Péter Gyula

Tiltás, tűrés, támogatás – Ilyen volt a könnyűzenei élet az 56-os forradalom után

Dr. Csatári Bence történész, újságíró, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója a Pesti Srácok Emlékparkban az ötvenes évek könnyűzenei életéről, és a fiatalok mindennapjairól beszélt október 11-én. Az előadás az időkorlátok ellenére leásott a korszak kulturális életének mélyére, megemlítette a legfontosabb személyeket és intézményeket, amelyek meghatározták a mindennapjainkat… 

DEZSE BALÁZS – 061.hu

Tiltás-tűrés-támogatás

1945-1956 között a két “T” (tiltás és támogatás) politikája volt jellemző, 1956 után ez kiegészült még egy “T”-vel Aczél György, a Kádár korszak legfőbb ideológusa, irányítója által, így már tiltott-tűrt-támogatott kategóriákról beszélhetünk – kezdte az előadását Csatári Bence, történész, aki mintegy 45 percben beszélt az ötvenes és hatvanas évek könnyűzenei életéről, illetve ehhez kapcsolódóan a korabeli fiatalok szórakozási lehetőségeiről. Szerinte az 56-os forradalom utáni időszak azért is volt fontos, mert bár leverték a forradalmat a szovjet csapatok, ugyanazok az állapotok már nem tértek vissza a Kádár rendszerbe, és ez igaz volt a kulturális életre, így a könnyűzene világára is.

A könnyűzene műfaja

Az elmondottak szerint 1945 és 1990 között sok minden beletartozott a könnyűzene kategóriába: a népdalok, a sanzon, sőt, ide tartozott az operett és az úgynevezett tömegdalok is (azok például, amiket a felvonulássokkor énekeltek). Komolyzene kategória, csak a szimfonikus műveket, a klasszikusokat és az operákat foglalta magába. A Kádár rendszerben a könnyűzenei élet olyan szinten megváltozott, hogy a koordinálására egy különálló intézményt hoztak létre. Ami a Rákosi rendszerben nem volt meg, azt ez a korszak megpróbálta bepótolni – mondta el Csatári Bence.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az ellenőrzőközpont szerepét az 1958-ban alapított Országos Rendező Iroda töltötte be. Az intézmény 1991-ig működött, székháza a Vörösmarty tér nyugati oldalán épült modern épület volt, amit 2005-ben lebontottak. Az ORI 1964-ben kapta meg a teljes önállóságot, feladata pedig az volt, hogy a nép szórakoztatásáról gondolkodjon. Ekkoriban úgy gondolták, hogy amíg az emberek szórakoznak, addig sem azon gondolkodnak, hogy éppen kit visznek el a szomszédból. Ami az ORI működését illeti: a lényeg az volt, hogy a fellépni akaró zenekaroknak először vizsgát kellett tenniük, és amennyiben ez sikeres volt, megkapták az engedélyt, amit egyébként akármikor vissza is vonhattak, illetve tagcsere alkalmával meg is ismételtethettek. Egy ilyen vizsga akkoriban körülbelül egy heti fizetésbe került. Az ORI mindent bevállalt, a koncertszervezéstől elkezdve a zenészek szállításán át egésze a fizetések kiosztásáig. Akkoriban menedzser szakmát nem ismerték el, mert munka nélkül szerzett jövedelemként tekintettek az így megszerzett pénzre.

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) szintén fontos szerepet töltött be a könnyűzenei életben. 1962-ben Bors Jenő került az élére, mint igazgató és egészen a rendszerváltozásig ez így is maradt. Hozzá csatlakozott 1968-ban a Erdős Péter, mint a sajtóosztály vezetője, illetve titkár. Az ő neve alatt működő könnyűzenei irányítás abból állt, hogy eldöntötte melyik zene tetszik neki, és melyik nem, tanácsot nem kért a szakértőktől, és bevallottan nem értett a zenéhez. Emiatt ragadt rá a “popcézár” kifejezés, amit maga is előszeretettel használt. Az MHV politikájában tulajdonképpen ő ültette el a három “T” elvét, és a nyolcvanas évek közepéig a pop-rock megkerülhetetlen szereplője volt.

Csatári Bence Pesti Srácok Emlékpark 2016.10.12. Fotó: Horváth Péter Gyula
Fotó: Horváth Péter Gyula

A Táncdal- és Sanzon Bizottság feladata az volt, hogy minden dalszöveget átnéztek, titkos üzenetek után kutatva alaposan ellenőriztek minden sort. A fű alatt, a legnagyobb titokban létrejött bizottság élet-halál urának számított egészen 1985-ig, amikor csendben vetettek véget a működésének. Egy másik fontos hatalom a Művelődési Minisztérium zene- és táncművészeti főosztálya, amelyet Barna Andrásné vezetett, aki Erdőséket nagyon szeretett volna irányítani, bár ebben nem ért el kiemelkedő sikereket. A kor divatja azt diktálta, hogy a vezető pozícióban lévő embereknek nemhogy diplomája, de még érettségije se legyen. Ez Rákosira is igaz volt.

Szórakozási lehetőségek

Minden egyes környéknek megvoltak a saját késdobálói és vendéglői, az ötvenes években mintegy 200 egységet tartottak számon a városban, ami viszonylag soknak számít.

Csatári Bence Pesti Srácok Emlékpark 2016.10.12. Fotó: Horváth Péter Gyula
Fotó: Horváth Péter Gyula

A különböző helyek nem csak a szórakozásról szóltak: hétvégenként délután teadélutánokat is rendeztek, ahol a fiatalok rendezett körülmények között ismerkedhettek egymással. Ebből az időszakból való egyébként a  “zenés felár” fogalma, ami azt jelentette, hogy ha zenekar is játszott egy bárban, akkor a zenészek fizetése miatt keletkezett többletköltséget a helyek az italok árának alkalmi megemelésén szerették volna megkeresni. A korszak szellemét tükrözte az, hogy mikor 1962-ben végigsöpört a világon a beat őrület, a könnyűzenével foglalkozó „szakemberek” tudomást sem vettek erről.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Raszta hajjal nehéz forradalmat csinálni – Kovács Tibor retrofodrásszal beszélgettünk (VIDEÓ)

A kor divatja szinte mindig a múltból táplálkozik, az aktuális trendek általában igyekeznek visszanyúlni a régi időkbe. Kovács Tibor retrofodrásszal a Pesti Srácok Emlékparkban próbáltuk kideríteni, hogy milyen volt az ötvenes évek hajdivatja, hogy milyen frizura kell a forradalomhoz, illetve hogy milyen irányba változik majd a hajtrend a jövőben. 

061.hu

[easy_youtube_gallery id=gAn9bh__53Y cols=1 ar=16_9 thumbnail=0]

A videót készítette: Dezse Balázs és Kerekes András

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.