Számos interaktív előadás idézte meg az ’56 forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Pesti Srácok Emlékparkbakban az ’50-es évek hétköznapjait. A színpadon megelevenedett a korszak gasztronómiája, divatja és művészete. Az időszak hétköznapi életről Valuch Tibor történész tartott előadást, aki a tisztálkodástól az ismerkedésen, a kommunista erkölcsön át az öltözködésig elemezte az akkor élő emberek napjait. A hatalmas témakörből most a 061.hu összeszedte a 10 legérdekesebb tényt a városi hétköznapokról, amely talán visszaadja a korszak eszenciáját.
SZABÓ FRUZSINA ANNA- 061.hu
1.A lakáskörülmények lassan javultak a háború után, bizonyos mutatókban azonban egyáltalán nem volt változás: 1955-ben nagyjából ugyanannyi – átlagosan 2,65 – ember élt egy szobában, mint 1930-ban. 1949-ben a lakások kevesebb, mint felében volt villany, mintegy hatodában vezetékes víz, s tizedében fürdőszoba, ezért az emberek városi tisztasági fürdőkbe jártak. A napi mosakodás- külön fürdőszoba híján- általában a konyhában zajlott.
2. A szocialista korszak első évtizedében a családi költségvetésben a lakberendezési kiadások rendszerint alacsonyak voltak. 1956-ban például a létminimum-számítások szerint a családok 90 százaléka nem volt képes bútorvásárlásra – egy átlagos szobabútor beszerzési ára 8-12 000 Ft volt -, 50 százaléka nem tudta biztosítani a létminimnak tekinthető évi 1200 Ft-nyi lakberendezési költségek fedezetét. „A munkáscsaládok általában csak a szükséges 3-4 lepedővel – a családok több mint egyharmada kevesebb, vagy egy lepedővel sem rendelkezik.”
3. Magyarországon a szocialista korszakban a pénzügyi megtakarítások kezelésének egyetlen legális formája a takarékbetét volt. A lakossági takarékbetét-állomány 1950-ben 289 millió, 1960-ban 5,5 milliárd forint volt. A pénzbeli megtakarítás mellett az ingó és ingatlan vagyon birtoklását az ötvenes évek első felében jelentősen korlátozták. A jövedelemtermelésre alkalmas magánvagyont az államosítások révén számolták fel. Egyedül a föld magántulajdona maradt továbbra is jelentős a kollektivizálási kampányok ellenére is.
4. A motorizáció kibontakozása Magyarországon viszonylag lassú és megkésett volt, így ez az életmódot, a munkaszervezést az 1944 és 1956 közötti időszakban nem befolyásolta érdemben. A személygépkocsi-állomány 1950-ben 13 054 darab volt. Ez a következő évek során mintegy 5000 darabbal csökkent. A gépkocsi-kereskedelem az ötvenes évek első felében lényegében megszűnt, magántulajdonban mindössze 1-2000 autó maradt.
5. 1950-re már nemcsak az „öncélú divatozás” vált elítélendővé, de „elvetendő burzsoá, kispolgári szokássá” minősítették a kalap és a nyakkendő viseletét, a női ruhák díszítését fodorral vagy mélyebb dekoltázzsal, a rúzs és a körömlakk használatát is. A követendő női és férfiideált a munkásnő és -férfi jelentette. A divatbemutatókon manökenek helyett gyakran munkáslányok léptek a kifutókra. „Nem a külön célra kitenyésztett és lefogyasztott, múmiává aszalt próbakisasszonyok viselték a ruhákat, hanem az egészséges termetű fiatal lányok, asszonyok, dolgozó nők.”
6. Komolyabb problémát jelentett az, hogy gyakran a nehezen beszerezhető ruhát sem volt miből megvenni. Az 1956 tavaszán készített létminimum-elemzés szerint „a munkások 13,3 százalékának nincs télikabátja, közel a felének kettőnél kevesebb szövetöltönye, a nők egyharmadának csak egy vagy még ennyi szövetruhája sincs…”
7. Az elvtársak az otthoni öltözködésben is igyekeztek iránymutatók lenni. Szerintük a csinos és rendes viselet otthon is elvárható nemcsak a háziasszonytól, hanem a család többi tagjától is. „Az otthoni ruhákról beszélve néhány szót a melegítőről is szólni kell. Igaz, hogy nem szép, de kényelmes. Könnyen tisztán és rendben tartható; különösen, ha még kötényt is viselünk felette (így csinosabb is, és kevésbé kövérít). Házi munka közben, takarításnál, udvarseprésnél s más munkáknál viselete indokolt – de munka végeztével vegyük le!”
8. 1957-től részletes tudósítások számoltak be a párizsi és londoni divatbemutatókról, többek között Christian Dior legújabb kollekciójáról. Rotschild Klára 1957 augusztusában, az Ez a divat oldalain beszámolt kéthetes párizsi tanulmányútjáról. A látottak alapján úgy vélte, hogy a magyar nőknek nincs mit szégyenkezniük, „megállják a helyüket a szépség és az elegáncia nemzetközi versenyében,” ahol az egykor olyannyira kedvelt csontosság, a fiús alkat helyett ismét a kerek formák, a nőies nő ideálja került előtérbe.
9. „Kinn a Margitszigeten indult ez a szerelem. Nyíltak már az orgonák, és néztem én a kék Dunát.” A negyvenes-ötvenes években leginkább a tánciskola, a társastáncestek és a bálok nyújtottak alkalmat az ismerkedésre.
10. A házasságkötés előtti testi kapcsolat továbbra is a férfiak számára volt „megengedett” (legalábbis hallgatólagosan), a nők házasodás előtti szerelmi életét viszont nem tartották elfogadhatónak.
Fotók: Fortepan
