Budapest 2016-ra megkérdőjelezhetetlenül a kocsmák, bárok és különböző szórakozóhelyek fővárosa lett, amelynek egyik ékes bizonyítéka a partiturizmus. Kevesen tudják viszont, hogy a szórakoztatóiparnak nagy múltja van a magyar fővárosban, a kávéházi élet már a 30-as években is virágzott, sőt, sokan alternatív munkahelyként, vagy családi találkozóhelyként használták ezeket az egységeket. Havadi Gergő, szociológus a Pesti Srácok Emlékparkban mesélt arról, hogy hogyan mulattunk a kommunizmus idején. Összefoglaló, dióhéjban.
DEZSE BALÁZS – 061.hu
Társadalomtörténeti közhely, hogy a kávéház nagyvárosi és egyszersmind polgári intézmény, éppen ezért gyakran használták rájuk a “jobb, mint otthon” szlogent. Ezt annyira komolyan gondolták, hogy sokan alternatív munkahelyként, illetve családi találkozók helyszíneként tekintettek ezekre az intézményekre.
A hanyatlás kora
A nagy változás a világgazdasági válság hatására következett be, amikor hirtelen nagyon sok ilyen hely tönkrement, a 30-as években ennek eredményeként pedig sok kisebb helyiséget nyitottak, így alakult ki az eszpresszók intézménye, ami tulajdonképpen egyenes út volt a kocsmák elterjedése felé. Mondhatni ez a történet kezdete.
A háború után
A következő nagy változás a második világháború után történt: 1945 végén, illetve 1946 elején, amikor a romok eltakarítása közben újra “megkezdődött az élet”, és párhuzamosan beindult az államosítás is, amely az egész szegmenst érintette.
Élénkítőprogram és képzések helyett az üzemi étkeztetést próbálták egy magasabb szintre emelni, ami azt jelentette, hogy kötelezővé tették az egységek számára, hogy ebben a formában lássák el a dolgozókat. Ennek azonban, mint utólag kiderült gazdaságilag nem volt meg az alapja és a vendéglősök érdekei is mást kívántak. Ettől függetlenül persze így kellett lennie. A körülmények együttes hatására a vendéglátóipari egységek közönsége is megváltozott: míg a régi kávéházkultúrában hatalmas szerepe volt a polgárságnak és az itt élő zsidóságnak, később inkább a tömegek bevonzása volt a cél. A vezetés úgy gondolta, hogy aki szórakozik, az nem azzal foglalkozik, hogy éppen kit visznek el éjszaka a szomszédból.
Az alkohol öl, butít, de „tervteljesít”
A szorgalmas munka eredményeként az ötvenes években már csak a helyek 10 százaléka volt az amely étteremként, illetve a klasszikus értelemben vett vendéglőként funkcionált, a korábbi 35 százalékhoz képest (40-es évek eleje), ez pedig egyértelműen jelzi, hogy a vendéglátás az italfogyasztás felé tolódott el. Ekkor jelentek meg a “hodályoknak” nevezett ivók, amelyekre egyre több ember tartott igényt. Ezt a titulust ráhúzták a korszak egyik meghatározónak tartott helyére, az Ilkovicsra is, amelyet egy időben sokan megpróbáltak kriminalizálni (ennek oka valószínűleg az, hogy az 56-os forradalom kitörésekor sok pesti srác itt gyülekezett).
Erre a korszakra tevődik az olcsó égetett szeszek gyártása, elterjedésük az alkoholizmus megjelenését vonta maga után. Az igények kielégítése érdekében az olcsó égetett szeszek gyártása is felpezsdült, illetve köztudatba került a népszerű szlogen, mely szerint “az alkohol öl, butít, de tervteljesít”. A rendszer nem különösebben harcolt a szenvedélybetegség ellen, inkább az eladások növelésére próbálták ösztönözni a vállalatvezetőket, mondván, ezzel mindenki csak jól jár.
Politikailag fertőzött
Bizonyos helyeket politikailag megbélyegeztek, mert abban látták túlélni a polgári szokásokat, mint például a borravaló intézményét, a kártyajátékokat, illetve a különböző szórakozási szokásokat. Ezeket a helyeket, ahol köztudottan ilyen “bűncselekmények” történtek azokat jellemzően az iparengedélyek megvonásával büntették, vagy lefoglalták és állami kézbe helyezték. Ez sokszor csak ideig-óráig működött, mert nem tudták gazdaságosan működtetni az intézményeket így be kellett azokat zárni. 1952-re az egységek 70%-át bezárták.
1952-re húsz egység kivételével a teljes szektort államosították (5920 egységet), 1956-ig viszont lassú növekedésnek lehettünk tanúi. Ekkor Budapesten újra engedélyezték a vendéglők üzemeltetését, abban a formában, hogy a tulajdon állami maradt, de a vendéglátósok kibérelhették szabad kasszás elszámolásban. Ez persze csak akkor valósulhatott meg, ha a korábbi üzletvezetőket nem internálták. Ezzel az ellátási nehézségeken szerettek volna javítani, de a növekedés ellenére ez még mindig alacsony szinten maradt.
A korszak elitje a múltban élt
A korszak hatalmi elitje a történtek ellenére inkább a 30-as évek hedonizmusát elevenítettek fel. Olyan vendéglátóipari egységekben gyűltek össze, amelyek számukra valamiért fontosak voltak, ilyen volt a Gundel, a Rózsadob étterem, a Béla Király úti pártüdülő, vagy a Margitszigeten található szálloda étterme, illetve annak különtermei.
A kocsmák, mint stratégiailag fontos objektumok
Érdekes volt az is, ahogy a korszakban a szórakozóhelyekhez hozzáálltak: egy 1955-ös rendőrségi útvonalbiztosítási tervezetből kiderül, hogy az ivókat borzalmas helyeknek tartották, mindegyiket nyilvántartották és szimplán csak “objektumoknak” nevezték őket. A csepeli Vasmű étterem, ahova a korszak munkásai jártak például a legfertőzöttebbnek tartották, a jelentésekben az áll, hogy sok csavargó, bajkeverő, szajha jár le, akik botrányokat okoztak. Bizonyos időpontokban, például külföldi politikusok látogatásakor ezeket biztonsági okokra hivatkozva bezáratták. Az akciókat hadműveletnek nevezték és esetenként több száz rendőrt mozgósítottak.
Vezető kép: Fortepan
