Soha nem vetítik majd értelmiségi filmklubokban, de érvényes nyelven szól azokhoz, akik 1956-ról szinte semmit sem tudnak – röviden így summázható a filmszakértői vélemény az Andy Vajna és Joe Eszterhas nevével fémjelzett Szabadság, szerelem című moziról. A forradalom és szabadságharc témáját feldolgozó filmalkotások sorában a Pesti Srácok Emlékpark elsőként Goda Krisztina 2006-os közönségfilmjét vetítette le Horváth Mihály téri sátrában, ahol a látottakról Torma Tamás újságíró beszélgetett Lukácsy Györggyel, a Heti Válasz filmkritikusával.
MAPET – 061.hu
Nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzte meg, ugyanakkor erős fanyalgás vette körül Goda Krisztina még be sem mutatott filmjét. Andy Vajna, aki olyan hazánkban forgatott filmek producere volt, mint a Vörös zsaru, az Evita vagy a Menekülés a győzelembe, akkoriban tért vissza Magyarországra, ahol sosem készült még ekkora költségvetésű filmalkotás – pláne az 56-os forradalomról. Aztán a bemutató után meglehetősen józan, és inkább pozitív filmkritikák születettek, ráadásul a közönség is elégedett volt vele – idézte fel Lukácsy György a tíz éve bemutatott közönségfilm fogadatását. A Fenyő Iván, Csányi Sándor és Dobó Kata főszereplésével készült filmet több mint félmillióan látták a vásznon, amivel a szintén Vajna-érdekeltség A miniszter félrelép (1997) után a rendszerváltozás után gyártott második legnézettebb magyar mozifilmnek számít.
Revans a medencében
Noha a kritikus a témában szerencsésebb műfajnak tartja a szűkebb fókusszal operáló dokumentumfilmet – amely az események egy-egy részletét és az érintettek szűkebb közösségeit járja be – a Szabadság, szerelem szerinte sikeresen teljesíti vállalását: az ikonikus budapesti helyszíneket és a 13 történelmi nap eseményeit szinte stréber módon, roppant látványos és akciódús jelenetekben mutatja be, amivel egy hiánypótlóan átfogó, ismeretterjesztő-oktató tablót fest 1956-ról.
A film az eseményeket az ebben az időben zajló melbourne-i olimpián versenyző magyar vízilabda-válogatott sorsán keresztül láttatja. A történet szerint világverő pólósaink a novemberi olimpiára készülődnek, amelyen reményeik szerint visszavághatnak a szovjet csapatnak, amelytől az előző évben Moszkvában bírói részrehajlás miatt vereséget szenvedtek. Magabiztosak és összetartók, élvezik a sikert, a lányok rajongását, ám a történelem közbeszól: Budapesten kitör a forradalom. Karcsi és Tibi, a csapat tehetségei – eleinte kalandvágyból – részt vesznek az utcai eseményekben, majd Karcsi szerelembe esik egy forradalmi hevületben izzó műegyetemista lánnyal, és vele együtt őt is magával sodorja a forradalom.
A fiú már az olimpiánál is fontosabbnak tartja, hogy az igazság oldalán harcolhasson, ezért elhagyja csapatát, a pesti utca hőseiben és szerelmében, Vikiben azonban új társakra lel. Amikor a forradalmárok október végén azt hiszik, győztek, a lány rábeszéli a pólóst, hogy utazzon mégis a többiekkel, de mire ráébred, hogy a forradalmat hamarosan leveri a szovjet túlerő, már nem tud visszafordulni. Teszi, amihez a legjobban ért és a medencében, a december 6-ai elődöntőn vesz revansot az elnyomásért.
A hősök dilemmája
Torma Tamás szerint a film elérte, amit akart: megszólította a legszélesebb közönséget, és annak ellenére, hogy az alkotók hollywoodi mintára gyakorlatilag minden feleslegesnek vélt intellektuális felvetéstől megszabadították, érvényes nyelven szól azon fiatalok egyre növekvő táborához, akik 56-ról szinte semmit sem tudnak. Lukácsy György úgy vélte, a film javára írható az is, hogy valóságtartalma jóval magasabb, mint a történelmi eseményeket feldolgozó hollywoodi nagyjátékfilmek többségének. A forgatókönyvet többen írták, de valószínűleg jót tett neki, hogy az Elemi ösztön és más sikerfilmek magyar származású forgatókönyvírója, Joe Eszterhas neve mellett Bereményi Gézáé is feltűnik.
Bereményi rendezte az 1989-es Eldorádót, az egyik legikonikusabb magyar filmet 1956-ról. „Érdekes, hogy azt gondolnánk, a közönségfilm az, amellyel leginkább elérhető az ifjúság. Amíg nem kezdtük el filmklubban vetíteni az Eldorádót kamaszoknak, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen alternatív, nehezebben befogadható formanyelv is megszólíthatja a fiatalokat. De nagyon is vették a lapot, érdekelte őket a film egyik fő dilemmája, ami kissé letompítva a Szabadság, szerelemben is előjön: ki a hős, illetve szükségszerű-e hőssé, esetleg mártírrá válnunk bizonyos élethelyzetekben, ezzel akár mások életét is veszélyeztetve. És létezik-e az a helyzet, amikor elvehetjük egy embertársunk életét. Ha ezeket a kérdéseket a film átélhetővé teszi, akkor megragadta a lényeget” – magyarázta a kritikus.
Lukácsy György szerint ugyanis a hollywoodi filmek lelke maga a hős alakja, amely mindig izgatja a nézőket, ezért elsősorban őt kell körüljárni a történetben. Goda Kriszta alkotása ebben felemásan teljesít: Fenyő Iván karakterének személyiségfejlődése emberi léptékű és végig nyomon követhető, míg a Dobó Kata alakította másik protagonistáé meglehetősen egysíkú, s érzelmi motivációi is zavarosak. Érthető, hogy ezt a tiszta szívű Jeanne d’Arc figurát árnyalni kellett, de miért pont azzal, hogy egy ágyjelenet előtt bejelenti, hogy megerőszakolták?
A vízilabdázó: úriember
A filmkritikus kifogásolta azt is, hogy a Vajna-produkció több ponton nem veszi figyelembe a vízilabda etikettjét, ami érthetővé teszi, miért nem adták a nevüket a filmhez az egykori magyar sportolók. A vízilabdázók körében nem jellemző a káromkodás és az ellenfél provokálása, pláne annak öltözőjében, ahogyan a kifogásolt jelenetekben látható. Ilyet a szovjetek se csináltak, Gyarmatiék csapatát pedig többen valóban arisztokrata származású úriemberek, olyan sportolók alkották, akik jól ismerték és tisztelték ellenfeleiket.
Noha az ’56-os filmek közül csak a Szabadság, szerelem egyszerűsíti le ennyire 1956 szereplőit jókra és rosszakra, érzéketlenséggel mégsem vádolható, miután képi utalást tesz a forradalom egyik fő dilemmájára A lábuknál felakasztott halott ávósok képe például itt is felveti, hogy amikor a forradalom felszabadítja az indulatokat, a legtisztább célokért küzdő ember is könnyen fenevaddá válhat.
Lukácsy György beszélgetőpartnerével egyetértve kiemelte, hogy bár nem a szíve csücske, minden hibája ellenére filmtörténeti jelentőségűnek tartja Goda Krisztina alkotását. Hiszen előtte nem készült olyan film a forradalomról, ami a nagyközönséghez szólt, modern és könnyen értelmezhető szórakoztatóipari filmnyelvével pedig nézőit és kritikusait egyaránt meggyőzte volna.
[youtube id=”https://youtu.be/F6WNqrWddUc” width=”1000″ height=”600″ autoplay=”no” api_params=”” class=””]
Vezető kép: Megafilm
